Hey everyone!
Here is the chapter 6th... I wish everyone good reading!
Xoxo: ~Sophie ~
Chapter Six
Sms and the I don't know
Nyelve behatolást kért, amit meg is kapott. Miután váltottunk egy hosszú, mély csókot, mosolyogva váltunk el egymástól.
- De ezt még is mié..... - suttogtam.
- Mert nem tudlak kiverni a fejemből.. Mióta először találkoztunk... - válaszolt előre.
- Én is így vagyok... vagyis nem tudlak sehova se tenni... de amúgy is még csak alig egy hete jöttünk Ausztráliába, és ez nekem még korai... - hajtottam le a fejem.
- Persze. Megértelek. Csak... nem bírtam tovább várni.. Valahogy másnak érezlek, mint a többi lányt... - fogta meg a kezem.
- Másnak? - néztem fel.
- Különlegesnek. Vagy nem tudom.. Ezt nem tudom elmondani. - folytatta - De mindegy is.. ez kicsit hülyén hangzott nem? - kérdezte, de elvesztem a szemében...
- Hahó Skyler. Itt vagy? - rázogatott meg. Az érintése, szinte perzselt. Kirázott tőle a hideg.
- Ja persze bocsi.. csak... - dadogtam.
- Csak? - kérdezett
- Semmi.. Nem érdekes. Mit is kérdeztél? - kérdeztem vissza - Akkor még figyeltem amikor mondtad, hogy különlegesnek, vagy nem tudod, és nem tudod elmondani.
- Azt kérdeztem, hogy kicsit hülyén hangzott nem? - nevetett fel.
- Nem. Egyáltalán nem. - mosolyodtam el.
- Na jó.... Öhm.. Most jobb lesz ha visszamegyünk. - mutatott maga mögé.
- Jobb is lesz. De azért kérlek csak most ne hagyjuk nagyon magukra Maddy-t és Cal-t. Na meg segíts hogy a szüleim, és a tesóm, ne vegyen észre. - indultunk el.
- Oké. Meglesz. - mosolygott.
Amint visszaértünk, szerencsére a többiek még mindig ott beszélgettek, bár Mad Cal ölében ült.. De inkább ez mint...
- Na megjöttek a kis galambok? - nevetett Cal.
- Nagyon vicces. Amúgy nem járunk szóval fogd be. - válaszoltam kicsit komoran.
- Akkor mi volt az csók? - jött oda Mike.
- Mi? Csók? - nyitotta nagyra a szemét Maddison.
- Nem járunk oké? Legyen ennyi elég. - zárta le a témát Ash.
Az este jól sült el. Jól szórakoztunk, majd olyan 3 óra felé elindultunk haza Maddy-vel, vagyis Ash és Cal hazafuvaroztak minket. Halkan felosontunk Mad szobájába, majd pihentünk. Hosszú este volt. Szombaton 11 körül sikerült felkelnünk. Amint felébredtem lélekben is megnéztem a telefonom. 2 új üzenet.
Szia. Ash vagyok.
Hogy aludtál?
Állt az üziben. Persze visszairtam, és így kezdődött a beszélgetés...
Szia fogjuk rá, hogy jól... Te?
Rosszul... Figyelj nem találkozhatnánk?
Öhm... Nem lehet.. A szüleim... és nem is nagyon szeretnék most kimozdulni.. csak pihenni. Bocsi.
Semmi. Értelek nyugi, és hétfőn suli után?
Az már oki. 1-kor végzek.
Rendben. Uh bocsi de most mennem kell... Szia. Majd hívlak.
Oki. Szia.
- Na te meg? Minek örülsz ennyire? - ült fel az ágyon Mad.
- Öhm.. Nem is tudom... Ash-el beszéltem. Hétfőn suli után talizunk... de.. - bizonytalankodtam.
- Mi az hogy nem is tudod?? És mi az de?? - háborodott fel.
- Nem éreztem semmit iránta egészen a... - dadogtam.
- A?? Meddig? - faggatott.
- A tegnapi csókig. És amikor megcsókolt, úgy éreztem, hogy szárnyalok, és mintha nem csak egy hete, hanem legalább 3-4 éve ismertem volna...
- Ez jót jelent. De mi ezzel a baj? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Pont ez az! Hogy én nem érzem, hogy oda, vagyis hozzájuk tartoznék... Ők olyan party állatok... én-én nem érezném jól magam a körükben.. úgy érzem... - feküdtem vissza és a plafont kezdtem el bámulni.
- Mintha egy eltévedt kutyus lennél, akit örökbe fogadtak? - szökött fel Maddy másik szemöldöke is.
- Na azért nem kutya... de nagyjából... - válaszoltam, még mindig a plafont kémlelve.
- Egyszerű megoldás! Lógjunk velük többet, és megszűnik ez a "fura" érzet. - vont vállat.
- Nem tudom... Nem fogják azt hinni, hogy nyomulósak vagyunk? - nevettem fel.
- Nem!
- Oké! Akkor ... lógjunk velük... - sóhajtottam.
- Mi az? Olyan vagy mintha ez lenne a legrosszabb ötlet amit hallottál... - nézett rám kételkedve.
- Semmi bajom... - ültem fel.
- Oooké... de akkor is... mintha utálnád őket... Mit nem mondasz el? - dőlt előrébb a fotelban és kérdőn pillantott rám.
- Semmit! Vagyis mindent! Legyen annyi elég, nem utálom őket! - nevettem el magam majd megcéloztam egy párnával. Amikor el akarta kapni, az leesett a földre és nevetésben törtem ki...
- Nem igaz hogy ennyire szerencsétlen legyek. - nevetett a földön feküdve.
- Nem igaz, hogy egy ilyen ágyról is le tudsz esni! - dőltem ki az ágyon a röhögéstől.
Még egy jó öt percet ott feküdt a barátnőm a földön, majd valahogy sikerült felállítanom.
- Amúgy mutasd csak mit beszélgettetek. - vette ki a kezemből a telefont.
- Mi van? Találkozni akart veled, de te miért nem mentél? Figyelj 19 vagy.. vagyis leszel, 6 nap múlva... és a szüleid is elengednének! Miért nem akarsz menni? - faggatott.
- Nem tudom... Félek... - bizonytalankodtam.
- De mitől? Nem fog megenni.
- Tudom.. Nem attól... Hanem...
- Hanem? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudom.. Csak félek.
- Az érzéseidtől. - motyogta.
- Hogyan? - kérdeztem vissza, mert alig hallottam.
- Az érzéseidtől. Félsz hogy netalántán többet érzel iránta, vagy pedig félsz hogy elveszíted. Ezek közül melyik? - ébresztett rá.
- Az hiszem mindkettő. - néztem magam elé.
- Akkor ezt le kell valahogy küzdeni. - mondta még mindig a telefonomat tanulmányozva, majd pötyögni kezdett.
- Mit csinálsz?! - próbáltam kivenni a telefonom a kezéből, de ő csak felállt, és a gardrób elé állt.
- Majd meglátod. - mondta, majd a telefonom megcsörrent.
- Add vissza!! - kiabáltam, de ahelyett hogy elvettem volna a kezemet valahogyan nekicsaptam a gardróbja ajtójának a széléhez. - Áuu.
- Úúú jól vagy? Bocsi. - adta vissza a telefonom.
- Fogjuk rá. - sziszegtem. - De ez mi? - olvastam az üzenetet.
" Szia mégis ráérek ma. 20 perc múlva legyél előttünk, de ne lássanak a szüleim " - írta a nevemben Mad.
" Legyen 30 perc.. A fiúk miatt. " - válaszolt rá Ash.
" Oki. "
- Maddy mit csináltál? - este kétségbe.
- Segítek drágaságom. - ölelt meg.
- És miben ha szabad megkérdezni? - adtam az értetlent.
- Az érzéseid megerősítésében.
- De nem akarom hogy megerősödjenek... Jó így ahogy van. Azt szeretném, hogy kialakuljon magától, nem azt hogy megerősítsék. - hadartam el.
- Na pont így fog kialakulni magától. Ne várd azt, hogyha nem mozdulsz ki itthonról, akkor meg fog erősödni. Na de irány készülődni! - fogott karon és átvezetett a szobámba.
- És mit fogok felvenni? - kérdeztem unottan.
- Majd kitaláljuk. Na lássuk csak az időt. Meleg, napos, és előreláthatólag a partra mentek... - mondta, majd egy ravasz vigyor csúszott arcára.- Mi az hogy előreláthatólag? És mi ez a mosoly? Te tudsz valamit! Beszélj!
- Nem! szóval vedd fel ezt a bikinit, és rá ezt a ruhát.
- Rendben. És... Köszi... a segítséget.. De akkor is haragszok rád! - nevettem el magam, miközben megöleltem.
- Szívesen. Na de most irány öltözni! Még van 10 perced.
Gyorsan rendbe szedtem magam, fogat mostam, arcot mostam, majd felöltöztem. Alighogy kimentem a fürdőszobából, jött egy sms.
" Gyere lent várlak. Ash. "
Amint elolvastam, a szívem dobbant percenként legalább 180-at.
- Na ki volt az? Ash? - érdeklődött Mad.
- Igen... Félek... - suttogtam.
- Nem esz meg nyugi. És nyugi minden rendben lesz. - nyugtatgatott. Leszaladtam a lépcsőn.
- Anya! Elmentem! Majd jövök! - kiabáltam a nappaliból a konyhába.
- Meddig leszel? - szólt vissza anyukám.
- Nem tudom. De estére itthon leszek! Szia! - köszöntem el.
- Oké szia!
Becsaptam az ajtót, és megpillantottam az egyik fa mellett ácsorogni Ashton-t.
- Szia. - sétáltam oda.
- Szia. Csinos vagy. - dicsért meg.
- Köszönöm.
- Gyere. A kocsim egy pár házzal arrébb van. - mondta, majd elindultunk...
- A partra megyünk? - szálltam be a járműbe.
- Igen. De honnan tudod? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Valahonnan hallottam... - suttogtam.
- Maddy? - kuncogott.
- Ennyire kiismerhető vagyok? - mosolyodtam el.
- Igen.. És Maddy ötlete volt. - mondta majd már a le is parkoltunk.
Egy ideig csak sétálgattunk a parton, és beszélgettünk, mindenről szinte.. Ismerkedtünk egymással...
- Bemegyünk a vízbe? - kérdezte.
- Oki. Menjünk. De a ruhákat hova tesszük?
- Kocsi. - mondta majd elindult felé. Miután már levettük a ruhákat, csak egy bikini és Ash-en persze egy úszónadrág volt, a fiú befutott a vízbe. Én csak sétáltam, élveztem a meleget.
- Na nem jössz? Vagy csak sétálgatni fogsz? Vagy félsz a víztől, vagy.... - incselkedett.
- Vagy? - kérdeztem vissza.
- Nem szereted a bulis dolgokat. - nevetett fel.
- Micsoda? Látszik még nem ismersz annyira. - mondtam, majd én is befutottam a vízbe, és úsztam pár métert, amikor azt vettem észre, hogy már Ashton előtt vagyok. A víz még csak derékig ért, így felálltam. A fiú közeledni kezdett, és a homlokát, homlokomnak támasztotta. Karját derekamra tette, majd magához húzott.
- Ashton. - suttogtam.
- Mond. - suttogta vissza.
- Ez így nem jó. - bizonytalankodtam.
- Miért?
- Nem tudom.. Nem tudlak hova tenni. - válaszoltam, majd megcsókolt. Ez a csók most más volt, mint az előző. Ez szerettet teljes volt, és itt megváltozott bennem valami....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése