Hello
Itt is van a hetedik rész. Remélem tetszeni fog. Kár hogy nem hagytok magatok után semmi nyomot. Mivel jó lenne. Pipáljatok, kommizzatok, nem kerül sokba, csak bepötyögtök pár betűt. Na de jó olvasást.
Xoxo: ~ Sophie ~
Chapter Seven
The road and the kisses
- Még mindig azt gondolod, hogy nem tudod? - kérdezte Ash, a csók után.
- Igen... Vagyis... össze vagyok zavarodva, és velem még sosem volt ilyen, hogy elköltözünk, és egy teljesen ismeretlen fiúval csókolózok a tengerpartnál. - mosolyogtam.
- Hát valamikor ezt is el kell kezdeni. De a fiú legalább bejön neked? - viccelődött.
- Nem tudom... Talán... - néztem a szemébe.
- Ashton! Alig pár napja szakítottunk, és te már egy kis.... ezzel nyalakodol? - jött oda valaki.
- Nem tartozok neked magyarázattal. - flegmázott Ash.
- Gondolom te vagy Gemma. - próbáltam kedves lenni.
- Igen. Te pedig egy kis..
- Gemma fejezd be! Már nem vagyunk együtt, és már nem vagyok a kis játszótársad. Úgy hogy most menj, vagy akkor mi megyünk.
- Ja bocsi! Menjetek csak nyugodtan! Remélem jól fogtok szórakozni! - kiabálta Gemma. Én csak elindultam, mert egyszerűen nem bírom, ha valaki kiabál, és ezt nehéz megmagyarázni....
- Rendben akkor szia! - mondta Ash, és utánam jött.
- Bocsi Gemma miatt. - lépett mellém.
- Semmi gond. Megértem... - suttogtam.
- Nem akarsz kajálni? - kérdezte. Ránéztem az órámra 3 óra.
- De.. Mehetünk... - mondtam, majd beülünk a kocsiba, miután persze felöltöztünk, majd Ash elvitt egy étterembe. Sikeresen megebédeltünk olyan 4:15-re.
- Megbízol bennem? - kérdezte Ashton kifele jövet az étteremből.
- Félig. - mondtam eléggé bizonytalan hangon.
- Rendben akkor gyere. Mutatok neked valamit. - beültünk a járműbe, és elindultunk valahova....
***
- Ashton. Már két órája utazunk, de még mindig nem értünk oda. Hova viszel? - kérdeztem.
- Majd meglátod. 1 óra és ott vagyunk. - mondta.
- Most van fél 7. Fél nyolcra leszünk ott... Akkor mikor leszünk otthon? - vontam fel egyik szemöldököm.
- Nyugi. Hosszabb úton jöttünk. Hazafele csak másfél óra lesz az út kb. - nevetett.
- De akkor most miért 3 óra? - türelmetlenkedtem.
- Mert ahova megyünk, ott csak sötétben jó lenni. Vagyis este. - nevetett.. még mindig.
- Rendben...
Egy jó óra múlva meg is érkeztünk. Egy olyasfajta kilátó volt. Nagyon szépen lehetett látni az egész várost.
- Na hogy tetszik? - kérdezte.
- Ez.. Ez.. Ez gyönyörű. - dadogtam.
- Megérte várni? - nevetett.
- Igen. - ültem fel a kocsi motorháztetejére. Csak ültem ott és néztem ki a fejemből. Csend volt.. Kellemes csend. Jó volt.
- Héj! - mondtam, amikor elém lépett.
- Mi az? - kérdezte játékosan.
- Eltakarod a kilátást. - nevettem.
- Nem baj. - mondta, majd közelebb lépett. Beharaptam a számat (nem tehettem róla.. valamiért az "esett jól").. Ashton ezt jelnek vette, így nem tétovázott tovább. Megcsókolt.. Megint... Ahogy csókolt, hátradőltem egy kicsit, de abban ő is benne volt.. Mivel 60%-ban ő tolt hátra.
- Hideg a kocsi.... - suttogtam.
- Tudom. Azért csinálom. - mondta, majd nyelve engedélyt kért a belépésre... Az engedélyt meg is kapta... Levegőhiány miatt el kellett válnunk, aminek most éreztem a legjobban, hogy nem örülök.
- Fázol? - kérdezte, amint a karom simogatta.
- Kicsit... - mondtam.
- Gyere akkor üljünk be a kocsiba. - vett le a motorháztetőről.
- Nem indulunk haza amúgy? Fél kilenc múlt. - néztem rá az órámra. - Azt mondtam estére otthon leszek.
- Mehetünk. - indította be a kocsit - De mielőtt elindulnánk egy kérdés.
- Ne kímélj.
- Le... leszel a.... barátnőm? - dadogta.
- ....Igen..... - válaszoltam.
- Most már nem mondod azt, hogy nem tudod? - kuncogott.
- Nem... Talán... - nevettem fel - Na induljunk. Sose leszünk otthon.
Az út most eléggé rövidnek bizonyult, de ez attól is lehetett, hogy elaludtam a kocsiban. Arra keltem fel, hogy valaki rázogat. Természetesen Ash volt az.
- Héj Sky. Kelj fel. Itt vagyunk. - rázogatott.
- Hm? Ja. Oki. - nyitottam ki nagy nehezem a szemem - Nem vinnél be? Túl fáradt vagyok lábra állni.
- A szüleid néznének egyet.. Szóval nem. De felmenjek? - nevetett.
- Gyere. Ha nem akadály. - szálltam ki a kocsiból - Van hátul egy lépcső. Ott ha felmész bejutsz a folyosóra. Ott balra rögtön az első ajtó. Megvárlak.
- Oké.
Beérve a házba hallottam, hogy anya a konyhában beszélget apával... Csak beköszöntem, és már mentem is. Nem kérdeztek semmit, úgyhogy jobbnak láttam hagyni őket. Nem láttam a folyosón Ahs-t. Kinéztem az ajtón, de nem láttam.. Bementem a szobámba, sötét volt. Mielőtt felkapcsoltam volna a villanyt, levettem a bikini felsőmet, meg a szoknyát ami rajtam volt. Elkezdtem keresgélni a piszimet. Az ágyhoz érve gondoltam, hogy a párnám alatt van. A párnám az ágy másik felében volt, így lustaságomban, csak rádőltem az ágyra, ahogy szoktam (úgy könnyebb és gyorsabb megkeresni)... De amint rádőltem, érzetem, hogy valaki fekszik ott. Majdnem elsikoltottam magam, amikor átölelt.
- Nehogy sikíts, csak én vagyok. - mondta a hang.
- Ashton? Hogy értél be ilyen hamar? - kérdeztem.
- Te megmondtad hogy hol van a szobád, én pedig bejöttem. Rajtad nincs semmi? - mondta meglepődött hanggal.
- Nincs. A pizsim a párnám alatt van. De nem muszáj felvennem. - játszadoztam.
- De muszáj. - mondta, majd benyúlt a párnám alá, és odaadta a pizsimet.
- Oki. Akkor egy pillanat. Öhm... de nem tudom, hogy melyik az eleje, és ahhoz kéne egy kis villany.
- Kapcsold fel nyugodtan. Elfordulok. - nevetett. Felkapcsoltam a villanyt, majd felvettem a felsőt, és bementem a fürdőbe. Kicsit rendbe szedtem magam, majd kimentem.
- Meddig maradsz? - feküdtem be mellé az ágyba.
- Meddig maradjak? - kérdezett vissza, várva a választ tőlem.
- Reggelig. - válaszoltam.
- Jó lenne. De nem lehet. Nekem is van anyum. - ölelt meg.
- Akkor meddig tudsz maradni? - faggattam.
- Ameddig el nem alszol. - puszilt meg.
- Akkor fent maradok reggelig. - nevettem.
- Azt nehéz lesz. Na de a kocsiban már aludtál, szóval most is fogsz.
- Jó éjszakát. - mondtam mellkasára hajtva fejem.
- Jó éjt. - puszilt a hajamba. Ahogy mellkasán feküdtem éreztem illatát és lélegzetvételét. Még pár percig élveztem a helyzetet, majd elnyomott az álom. Reggel felébredve már nem volt mellettem, de még éreztem kellemes illatát takarómon. Ránéztem az órára és 11:07-et mutatott. Leszaladtam a konyhába, köszönni, meg persze reggelizni.
- Jó reggelt. - köszöntem.
- Jó reggelt. Tegnap hogyhogy olyan sokáig voltál? - kérdezősködött apa.
- Csak... Az új barátokkal vacsoráztunk egyet, meg a parton voltunk. - füllentettem.
- Új barátok? Majd egyszer bemutathatnád őket. - ült le az asztalhoz apa.
- Tényleg! És ha nem is lenne gond, akkor szerdán vacsorára át is jöhetnének. - ajánlotta fel anya.
- Nem hiszem hogy el tudnak jönni. - tiltakoztam.
- Azért kérdezd meg őket. - folytatta apa.
- Megpróbálom.. - motyogtam, majd megfogtam egy pirítóst, egy csésze teát, és felmentem a szobámba.
Elővettem a telefonom és írtam Ash-nek egy üzenetet.
" Szia. Baj van beszélnünk kell. "
Pár másodperc múlva már csörög is a telefonom. Elhúzom a kis zöld ikont, és a fülemhez tartom a telefont.
- Szia mi baj van? - szól a telefonba kétségbeesett hangon.
- Szia.. öhm... Az hogy apum kérdezte, hogy az este hol voltam olyan sokáig.. És én azt mondtam, hogy az új barátaimmal, és most azt szeretnék, hogy mutassalak be titeket... - hadartam el.
- És ebben mi a rossz? - mondta kicsivel nyugodtabb hangon.
- Az hogy ők a szüleim, és ti pedig fiúk vagytok, és Luke-ot szerintem nem annyira bírja.
- Akkor csak én megyek meg Calum.
- De akkor Maddy-nek is ott kéne lennie, és azt hiszik akkor, hogy járunk, és nem nagyon néznék jó szemmel, hogy egy 21 éves sráccal járok. - estem kétségbe.
- Nyugi. Nem lesz baj. Oké? Megoldjuk. Calum és én elmegyünk. Mikor lesz és hánykor? - kérdezte.
- Szerda 8 óra. - válaszoltam.
- Rendben. Mindjárt ott vagyok jó? Nyugodj meg. - mondta.. Van egy kicsike betegségem, vagyis nem mondanám betegségnek, csak egy kis hibának.. Ha kétségbe esek, vagyis nagyobb stressz ér, akkor elkezdem a levegőt kapkodni, és úgy érzem mintha fuldokolnék. Persze ezt már meséltem Ash-nek, innen tudja. 10 perc múlva már a szobámban is volt.
- Nyugodj meg. Nem para. Megoldjuk a szerdát. Nem lesz gond. - ölelt át.
- Mondod te. - motyogtam.
- Nem. Így is lesz. - mondta. Felültem az ágyon, ő pedig lefeküdt. Csak néztem ki a fejemből....
- Nem baj. - mondta, majd közelebb lépett. Beharaptam a számat (nem tehettem róla.. valamiért az "esett jól").. Ashton ezt jelnek vette, így nem tétovázott tovább. Megcsókolt.. Megint... Ahogy csókolt, hátradőltem egy kicsit, de abban ő is benne volt.. Mivel 60%-ban ő tolt hátra.- Hideg a kocsi.... - suttogtam.
- Tudom. Azért csinálom. - mondta, majd nyelve engedélyt kért a belépésre... Az engedélyt meg is kapta... Levegőhiány miatt el kellett válnunk, aminek most éreztem a legjobban, hogy nem örülök.
- Fázol? - kérdezte, amint a karom simogatta.
- Kicsit... - mondtam.
- Gyere akkor üljünk be a kocsiba. - vett le a motorháztetőről.
- Nem indulunk haza amúgy? Fél kilenc múlt. - néztem rá az órámra. - Azt mondtam estére otthon leszek.
- Mehetünk. - indította be a kocsit - De mielőtt elindulnánk egy kérdés.
- Ne kímélj.
- Le... leszel a.... barátnőm? - dadogta.
- ....Igen..... - válaszoltam.
- Most már nem mondod azt, hogy nem tudod? - kuncogott.
- Nem... Talán... - nevettem fel - Na induljunk. Sose leszünk otthon.
Az út most eléggé rövidnek bizonyult, de ez attól is lehetett, hogy elaludtam a kocsiban. Arra keltem fel, hogy valaki rázogat. Természetesen Ash volt az.
- Héj Sky. Kelj fel. Itt vagyunk. - rázogatott.
- Hm? Ja. Oki. - nyitottam ki nagy nehezem a szemem - Nem vinnél be? Túl fáradt vagyok lábra állni.
- A szüleid néznének egyet.. Szóval nem. De felmenjek? - nevetett.
- Gyere. Ha nem akadály. - szálltam ki a kocsiból - Van hátul egy lépcső. Ott ha felmész bejutsz a folyosóra. Ott balra rögtön az első ajtó. Megvárlak.
- Oké.
Beérve a házba hallottam, hogy anya a konyhában beszélget apával... Csak beköszöntem, és már mentem is. Nem kérdeztek semmit, úgyhogy jobbnak láttam hagyni őket. Nem láttam a folyosón Ahs-t. Kinéztem az ajtón, de nem láttam.. Bementem a szobámba, sötét volt. Mielőtt felkapcsoltam volna a villanyt, levettem a bikini felsőmet, meg a szoknyát ami rajtam volt. Elkezdtem keresgélni a piszimet. Az ágyhoz érve gondoltam, hogy a párnám alatt van. A párnám az ágy másik felében volt, így lustaságomban, csak rádőltem az ágyra, ahogy szoktam (úgy könnyebb és gyorsabb megkeresni)... De amint rádőltem, érzetem, hogy valaki fekszik ott. Majdnem elsikoltottam magam, amikor átölelt.
- Nehogy sikíts, csak én vagyok. - mondta a hang.
- Ashton? Hogy értél be ilyen hamar? - kérdeztem.
- Te megmondtad hogy hol van a szobád, én pedig bejöttem. Rajtad nincs semmi? - mondta meglepődött hanggal.
- Nincs. A pizsim a párnám alatt van. De nem muszáj felvennem. - játszadoztam.
- De muszáj. - mondta, majd benyúlt a párnám alá, és odaadta a pizsimet.
- Oki. Akkor egy pillanat. Öhm... de nem tudom, hogy melyik az eleje, és ahhoz kéne egy kis villany.
- Kapcsold fel nyugodtan. Elfordulok. - nevetett. Felkapcsoltam a villanyt, majd felvettem a felsőt, és bementem a fürdőbe. Kicsit rendbe szedtem magam, majd kimentem.
- Meddig maradsz? - feküdtem be mellé az ágyba.
- Meddig maradjak? - kérdezett vissza, várva a választ tőlem.
- Reggelig. - válaszoltam.
- Jó lenne. De nem lehet. Nekem is van anyum. - ölelt meg.
- Akkor meddig tudsz maradni? - faggattam.
- Ameddig el nem alszol. - puszilt meg.
- Akkor fent maradok reggelig. - nevettem.
- Azt nehéz lesz. Na de a kocsiban már aludtál, szóval most is fogsz.
- Jó éjszakát. - mondtam mellkasára hajtva fejem.
- Jó éjt. - puszilt a hajamba. Ahogy mellkasán feküdtem éreztem illatát és lélegzetvételét. Még pár percig élveztem a helyzetet, majd elnyomott az álom. Reggel felébredve már nem volt mellettem, de még éreztem kellemes illatát takarómon. Ránéztem az órára és 11:07-et mutatott. Leszaladtam a konyhába, köszönni, meg persze reggelizni.
- Jó reggelt. - köszöntem.
- Jó reggelt. Tegnap hogyhogy olyan sokáig voltál? - kérdezősködött apa.
- Csak... Az új barátokkal vacsoráztunk egyet, meg a parton voltunk. - füllentettem.
- Új barátok? Majd egyszer bemutathatnád őket. - ült le az asztalhoz apa.
- Tényleg! És ha nem is lenne gond, akkor szerdán vacsorára át is jöhetnének. - ajánlotta fel anya.
- Nem hiszem hogy el tudnak jönni. - tiltakoztam.
- Azért kérdezd meg őket. - folytatta apa.
- Megpróbálom.. - motyogtam, majd megfogtam egy pirítóst, egy csésze teát, és felmentem a szobámba.
Elővettem a telefonom és írtam Ash-nek egy üzenetet.
" Szia. Baj van beszélnünk kell. "
Pár másodperc múlva már csörög is a telefonom. Elhúzom a kis zöld ikont, és a fülemhez tartom a telefont.
- Szia mi baj van? - szól a telefonba kétségbeesett hangon.
- Szia.. öhm... Az hogy apum kérdezte, hogy az este hol voltam olyan sokáig.. És én azt mondtam, hogy az új barátaimmal, és most azt szeretnék, hogy mutassalak be titeket... - hadartam el.
- És ebben mi a rossz? - mondta kicsivel nyugodtabb hangon.
- Az hogy ők a szüleim, és ti pedig fiúk vagytok, és Luke-ot szerintem nem annyira bírja.
- Akkor csak én megyek meg Calum.
- De akkor Maddy-nek is ott kéne lennie, és azt hiszik akkor, hogy járunk, és nem nagyon néznék jó szemmel, hogy egy 21 éves sráccal járok. - estem kétségbe.
- Nyugi. Nem lesz baj. Oké? Megoldjuk. Calum és én elmegyünk. Mikor lesz és hánykor? - kérdezte.
- Szerda 8 óra. - válaszoltam.
- Rendben. Mindjárt ott vagyok jó? Nyugodj meg. - mondta.. Van egy kicsike betegségem, vagyis nem mondanám betegségnek, csak egy kis hibának.. Ha kétségbe esek, vagyis nagyobb stressz ér, akkor elkezdem a levegőt kapkodni, és úgy érzem mintha fuldokolnék. Persze ezt már meséltem Ash-nek, innen tudja. 10 perc múlva már a szobámban is volt.
- Nyugodj meg. Nem para. Megoldjuk a szerdát. Nem lesz gond. - ölelt át.
- Mondod te. - motyogtam.
- Nem. Így is lesz. - mondta. Felültem az ágyon, ő pedig lefeküdt. Csak néztem ki a fejemből....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése